Hordoztam bánatot, kaptam örömet,
puha párnát, és vetettek rám követ,
sokszor már csak az árnyékom követett,
olykor nyüzsgött, máskor kiürült a bolt,
de akkor sem hiszem, hogy csak ennyi volt.

Egyre rövidül a gyászos körmenet,
tűnnek semmibe barátok, emberek,
szárazabb, vékonyabb a kenyér szelet,
beborul, újból kiderül a mennybolt,
melyből nekem eddig még senki sem szólt.

Sajognak, gyógyulnak régi, új sebek,
összetörik minden, mégis ép kerek,
az elegáns öltöny használt ronggyá lett,
kevés az amper, volt, watt, folt hátán folt,
minden hiába, elég volt, ennyi volt.

Az Isten szándéka vajon mi lehetett,
mért nem mosolygok, fagy rám a lehelet,
a mindenség hallgat felelet helyett,
egész a lélek, a test fáradt, darabolt,
széppé teszek mindent, mint egykoron volt.

És nappalok jönnek éjszakák megett,
új illatot hoznak tavaszok szelek,
elég lenne egy kis morzsányi szeretet,
egymást segíti az élő és a holt,
hát nem fogadom el, hogy csak ennyi volt.

2014. december 6.