Csermely vagyok erdő mélyén,
apró fuvallat a légben,
porszem a sivatag szélén,
hópihe a kéklő égben.

Patak vagyok, folyó leszek,
szellő és tavaszi szél,
építek egy magas hegyet,
hóból seprűkezű testvért.

Mára csendes tóvá váltam,
lengedező langy fuvallat,
homokórába zártam
minden hitet és nyugalmat.

Ha a szemek leperegnek,
zúgó patakká válok,
múló idők betemetnek,
már új utakon járok.

A kis tóból tenger leszek,
tomboló vihar, tornádó,
már nem építek,
elengedem a fogságból.