Csak a lényeget szeretem leírni verseimbe.
 Mintha kezemet fognák a betűk,
 s velük kutatom, hol volt az eredetük..

Talán a jövő!? A ma miért aláz meg?
 A sok öncsalás, hazug mindenhol.
 Kényszer felejtés, vádak nem segítenek.

Időért kiált az elmúló gondolat .
 A végtelenben vajon megszűnő?
S lesz, aki figyeli, ha már nem lesz Idő?

Már csak egy árnyék; lehajtottam a fejem,
 a fényt kerestem. Mint egy fénybogár
 ki megégett. Az idő roppant hatalom.

A másodpercek életünk, zenés tánclépései.
 Vannak botlások, talán felállunk,
 s könnyezve újra kezdjük a simogatást?

Csak a lényeget! És elfelejtjük. Minek.
 Együtt táncolnak hazug, érdekek.
 S az hogy magyar, nem számít senkinek.