Vangelis „Tűzszekerek” zenéjére

Az ébredő nap is nézett csodálkozva,
miként, e csapatot, lent, megpillantotta.
Feszülő indulat a semmibe űrt mar,
szintetizátorzene diktálva, űz, hajt.

Hajókürtként bömbölt, messzeségbe zengett,
ezer csengettyűként, csilingelve csengett.
Mellkasokba markol, szívet szorongatva,
patakként csordogál, életnedvet ontva.

Mennydörög, földbe varr, mire tápászkodnál,
lesújtva villámlik, maradj lent, lapuljál!
Remegve hallgatod, révedten feszülve,
szikrázó haragja benned szellemülne?!

Emeled a fejed szerte - széttekintgetsz,
erőd lankadatlan, magadból meríted.
Egy vagy a sok között, mely pár tucat ember,
ki a pirkadattal, korán reggel felkelt.

Tengerpart homokján távolságot rója,
lohol, - fut, sarat csap, lába alatt tócsa.
Mezítelen talptól foltot hagyva fröccsen,
gyöngyöző verejték pólójára csöppen.

Szökik a levegő, tüdő sípol, tágul
légszomjtól fuldokolsz ritmust dallamáról!
Még zilálsz, bizakodsz, kell, hogy tudj haladni,
futni még lábad visz, mid van, beleadni!

Mert ez az életed, számodra lételem,
soha nem béníthat, gyötörhet félelem,
Rajtvonalra állni, várni, hajlott testtel,
pisztolydörrenésre startolsz becsülettel!

Életedben csupán, egyszer, megadatik,
mitől csak célszalag old fel, és szabadít.
Győztesként dicsőülsz, ám, ha nem te lennél,
marad a méltóság, többet ér mindennél! 

https://www.youtube.com/watch?v=CSav51fVlKU