Elmúltak már mind a nyarak,
Pedig nem is voltak soha.
Jön a szürke ősz újra,
Majd a fehérség hava.

Amit belém tápláltál,
Nem feledem el már.
Végigkísér útjaimon,
A génekben hordozlak már.

Rég elfeledten élek,
Távol minden forgatagtól.
Nem kellett a kínzó napfény,
Nem is sütött még rám soha.

Várom azt a pici szócskát,
Fogyó időm megszámlálva.
Elszállt végre ez a nyár is,
Nem hiányzik többé soha.

Remélem, még egyszer, ismét
Megpillanthatlak valahol.
Az álmok küldenek melléd,
Vezérelnek hozzád újra és újra.

Újpest, 2025. augusztus 28.

TM