Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Az ő szemével

Marika Lovász
Marika Lovász képe

      Ma igazán éreztem. Már egy ideje folyamatosan érzem, nem vagy velem. Nem vagy itt. Csak a mamát látom, aki néha nevet, néha sír. Hiába nézem őt, akárhogyan: igézve, félve, kíváncsian, próbálom fürkészni arcát, - na mi újság?- nincs felet, nincs válasz. Ma vártam őt a teraszon, de rám sem nézett, észre sem vett. Keserű szájízzel mentem be a lakásba. S nem értem, te miért nem érted? Miért nem érted, mit érzek...

      Igen, félek tőled! Félek a komolyságodtól, félek az okosságodtól, félek a jómódodtól, a városi élet tudásától. Attól, amelybe egyszer már belebuktam! Kudarc-kudarc hátán! Hogyan mondhatnám el neked? Nem élhetek úgy, ahogyan akarnék! (csúnya szóval mondva ).
Apám szavait hallom örökké: -  Fiam! értsd meg, nem tehetsz azt amit akarsz ! Ez a falu az otthonunk.
S valójában én mit is mesélhetnék neked? Az életem? Ennyi:
Kisgyermek koromtól fogva a vasárnapjaim Istené... de marcangolnak kétségek! Tényleg az övé? Vagy csak kötelességből vagyok minden vasárnap a templomban?
Vannak emberek, akik így emlékeznek rám: nagyon aranyos voltam kicsinek, amikor fennhangon mondtam a Miatyánkot az Istentiszteleten. S mennyire szeretném ma is ezt tenni. Igen! Szeretném hangosan mondani: Jőjjön el a Te országod! Miközben nem Jézusra, hanem Rád gondolok! Miért nem vagy már velem! Miért nem jössz? Meddig kell még várni? De hiszen tudom a választ!
Még egy év, s betöltöd a tizennyolcat. Akkor már te is saját akaratodból tehetsz azt, amit akarsz! S a felnőttek nem szólhatnak bele kapcsolatunkba. Kizárólag mi ketten dönthetjük el, kellünk e egymásnak, jók vagyunk e egymásnak... de tudlak e annyira szeretni, hogy mindent feladok érted! Most azt érzem igen, de ez vajon egy év múltával is így lesz?
      Kétségeim kínoznak, mert azt is gondolom, eltávolodtál tőlem! Pici halvány reményem maradt azért: amíg Bencét, Bencével próbálod pótolni, - addig én Bence - még nem múltam el! Addig álmodozom!
Tegnap éjjel találkoztunk, egy kiállításon. Amint megláttam gyönyörű hajkoronádat, rendkívül tetszetősen kontyba fonva, azonnal elvesztem. Már nem érdekelt a kiállítás, csak téged láttalak! És elöntött a vágy, megremegtem közelségedtől, már öleltelek szorosan fogva, és hajadat fonatonként bontogattam, és szilaj paripa lettem! Teljesen megrészegültem, miközben újra és újra elborított a vágy... úgy vártam Rád! Úgy vágytam Rád!
Nem bírok ki még egy évet!
      Szörnyű a valóság! A mama már nem üzen semmit a tekintetével! Sőt! Azt hiszem, nem is néz rám! Hát akkor most hogyan lesz ezután? Megbocsájtod e, ha közben rossz leszek? Kérdés, kérdések! Hogyan vészeljem át az évet ? Segíts kérlek...

      Őrzöm bájos arcodat, azt a csábos tekintetet, a szemed fényét, amelyben elmerültem...

Rovatok: 
Irodalom