Az öregedésnek is van balladája,
Ne gondolj a holnapokra csak a mára,
Weöres Sándor és az okos Füst Milán,
Olvastam tőlük, ez volt az én nagy hibám,
Ők is panaszkodtak, hol itt fáj, hol ott fáj,
Nincs az öregségben kellem és semmi báj,
Mint rozsdás borotva életlen agyvelőm,
És nem úgy játszadozom, mint régen a nőn,
De ha még jut, akkor jó étvággyal eszem,
Hiába kopott meg, tompább lett az eszem,
Megöregszik apám egykor ifjú fia,
Kopogtat ajtómon átkos demencia,
Honnan kerültem e zavaros világba,
Vár már a kemény föld, mint kit anyja várja,
Pár forinttal a nyugdíjam megemelik,
Mégis keresi az ember filléreit,
Rabként is szabadon senkit sem gyűlölök,
Az öregség állapot, már nekem örök,

Akkor még hol vannak az intim részletek,
Legyintek rájuk, az egészen nevetek.

Hercegen:  

Ki nem röhög, és kacag minden mondatra,
Az még nem adta föl és nem pesszimista,
Vagy elfordulni, vagy szembe nézni bátran
Azután megbékélni az elmúlásban,
Addig dolgozgatok, írok, és nem félek,
Amíg csak bennem van, motoszkál a lélek,
Ha nem haltál meg ifjan kedves Hercegem,
Kénytelen vagy élni vénen is, öregen.

2015, 12. 06.