Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Az öreg tölgy

szeda2
szeda2 képe

    A kerek erdő szélén élt és lakott két, vén öreg tölgyfa. Az erdőtől kicsit külön váltak, mivel az ő életük sokkal régebben kezdődött, mint a sokaságé.  Számtalan vándor pihent már meg hatalmas ágaik oltalmában a nagy, nyári melegben. Sok mindent megéltek már ők ott ketten, hozzájuk jártak tanácsért még a bölcsek is. A füles bagoly gyakran üldögélt esténként a messzire kinyúló ágaikon, ahonnan rálátott a szép zöld mezőre. Bár, már az ősz vette birtokba a tájat, nem volt olyan üde és zöld, viszont sietős gyűjtögetésben voltak az apró kis állatok, emiatt sok táplálék jutott őkelmének.
     Az egyik fa törzsébe költözött, egy nagy hangya család. Otthonosan berendezkedtek, mivel közeledett a tél és igyekezniük kellett elegendő élelmet találni a téli hidegre.
Olyan észrevétlenül vették birtokba az öreg tölgy törzsét, hogy még a vén fa is alig vette észre, hogy mocorgás van a kérge alatt. Sőt, időnként, jól is esett neki az apró csiklandozás, kaparászás a fáradt ágain. Nem tudhatta, hogy a hangyák, mély üreget vájtak a kéreg alatt.
     Amikor a szél feltámadt és fújta, tépázta az ágakat, leveleket, a hangyák riadtan kerestek védelmet a fa odvában. Még a bejáratot is betapasztották olyannyira, hogy kívülről alig lehetett észrevenni, hogy az csak egy vékonyka fal és nem a fa erős kérge.
     Az öreg tölgy egy ideig szótlanul tűrt minden piszkálódást egészen addig, amíg egyszer csak észrevette, hogy valami fájdalmas szúrás van a törzsében, alig bírta elviselni. Az ágait fújó szél duruzsolt a fülébe, hogy a helyében nem hagyná, hogy tönkre tegyék és elpusztítsák a hangyák. Az ágait odafújta a bejárathoz közel és odapillantva vette észre, milyen nagy a gond.
     Ekkor, az öreg fa hirtelen megrázta magát és a hangyák építette fal összetört, azok pedig riadtan, fejvesztve menekültek. Bár az ellenséget nem látták merre van, nem tudták mi történt csak azt, hogy minden összedől, kárba ment minden munkájuk. A hangya- kolónia vezetője, egy termetes hangya, úgy gondolta, hogy külső támadás érte őket. Küldte a katonáit, hogy kémleljék ki, mi lehet a gond? Látni, nem láttak semmit és senkit, de ez a borzalmas megrázkódtatás alapjaiban rengette meg a csapat egységét, az otthonukat, a jövőjüket.
A hangya katonák körbe futották a nagy tölgyfát, de igen nehezen tették meg az utat, mert mindenütt letört ágak, falevelek árasztották el az avart, az egykor békés, puha talajt.
Az öreg tölgyfa, amikor meglátta őket, mérgesen rájuk mordult.
 - Mit kerestek itt? Tönkre akartok tenni? Miért sebesítettétek meg a törzsemet? Haszontalanul viselkedtetek, ezért száműzlek benneteket a közelemből!
      A szél rákontrázott és még erősebben fújta az ágakat és tépte, dobálta, majd a fa odvából kiseperte a hangyákat. A hangyák repültek a levegőben, ki így, ki úgy. Azt sem tudták mi történik velük.
A kolónia vezetője rájött,  és bátran a tölgyfa elé állt és kérlelni kezdte, hogy ne száműzze őket, inkább helyrehozzák, amit tönkre tettek.
Kérte, hogy ne kelljen nekik messze földre vándorolni, had lehessenek a törzs közelébe. Jön a tél, már nagyon fáznak, és ott a közelben szeretnének építkezni.
- Kérlek, öreg tölgy! Engedd meg nekünk, hogy maradhassunk! Hálánk jeléül, nem fogunk a törzsedhez nyúlni, csak ha valami rovar akarja bántani, azt elkapjuk, és megsemmisítjük!
      Az öreg tölgy értékelte a bátor beszédet és a gesztust. Annyit mondott, hogy ha helyrehozzák, és bekötözik az ő sebeit, nem piszkálják folyton, akkor nem bánja, maradjanak.
A hangya örömmel vette tudomásul a döntést és máris kiadta a gyógyító hangyáknak a feladatot, hogy az öreg tölgy sebét tapasszák be gyógy tapasszal, és mire tavasz lesz, felébred az öreg tölgy a téli álmából, már nyomát se lássa az ő beavatkozásuknak.
     Az öreg fa, bólogatott fáradt ágaival és belenyugodott a döntésébe. Kezdett álmosodni és alig várta, hogy a hangyák betapasszák a nyílást a törzsén, hogy nyugodtan téli álomba szenderülhessen. Nagyokat ásítozott, bár, fél szemét a hangyákon tartotta. Látta, ahogy sürögnek – forognak körülötte. Egyik csapat az ő sebeit gyógyítgatta,- ami nagyon jól esett neki-, a másik csapat a téli szállásukat építette. Közben, néha őrá pillantottak, hogy ébren van e még? – Türelem! – mondták neki, de amikor kimondták, hogy kész…, a tölgyfa álmosan, félig nyitott pillantással rájuk tekintett, majd a bekötözött sebeire. Elégedetten bólintott és mély álomba zuhant.
A hangyák, csendes ujjongással vették tudomásul győzelmüket.

     A másik tölgyfa végig nézte az egész történetet, majd felsóhajtott. Milyen jó, hogy őt elkerülték a betolakodók. Azután, mint az okos ember, aki a másik kárából tanul, körbe nézett magán, nehogy valami kártevő őt is kikezdje. Betakarózott lehullajtott leveleivel, és elégedetten hajtotta álomra a fejét. Vagy az ágait…?
     Mindenesetre, a hangyák építettek maguknak egy gyönyörű szép várat, ami még pompásabb lett mint a másik volt és tisztelettel néztek fel a hatalmas tölgyfára, aki a menedékük volt –és lett, amint a közelében védelmet találtak a tél ellen. Oltalmuk lett a hidegben, otthont adott mindnyájuknak és ők is megtapasztalhatták a segítő szándék örömét.

Debrecen, 2018.09.25. B.Sz.É.
     

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK