Téli szonett 2.

Felettem fekete, ólmos fellegek,
diófámra szállt egy száz éves kánya
menyecske korú, nyolcvan éves lánya,
az ablakomon át engem ijesztget.

Hasztalan károgsz, meresztgeted szemed,
nem rémülök , nem bánt a fény hiánya,
 a tavaszig még több hónap van hátra,
tudom, átéltem én  pár hidegtelet.

Hiába küldte az öreg kánya lányát,
a sejtjeim a kikeletet várják.
és a pacsirták víg dalát hallgatom.

 Kopasz, száraz ágon, illeg és billeg,
vészterhes hangjától már rég nem félek,
 nevetek rajta, nem lesz tőle bajom. 

2016. 12.12.