Szonett 28.

Most, mikor már nem forrón lobog bennem
a szerelem, sosemvolt, szép vitorlám
elhagyom, testem karolja száz hullám
hátán hullám, az egyetlen kegyelmem.

Csaltak, csaltam, és volt gyönyör, gyötrelem,
szívemet szaggatta cikázó villám,
cicoma, szépség és ezernyi csillám,
azt az életet jobb már elfelednem.

Egyedül vetem magam a habokba,
bátran nézek ki távoli partokra,
dacolva a örvény és mind vad szelek.

Látom a szőlőt szorgosan kapálót,
mellettem úsznak a szürke halászhajók,
többet a sorstól már nem is kérhetek.

2013