Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Az én Rozáliám...

Szepi02
Szepi02 képe

   Általában az embereknek, -ha vörös rózsát látnak-, egyből a szerelem jut az eszükbe. Számomra mást is jelent ez a virág. Szép emlékű apai Nagyanyámnak a vörös rózsa volt a kedvence. Ha egy kicsit jobban belegondolok, Ő maga is az volt, a legkedvesebb nótáját a "Pirosrózsák beszélgetnek" címűt pedig szépséges búgó hangján lámpaláz nélkül énekelte bárhol, ahol cigány muzsikált. Imádott mulatni.   
    A keresztségben a Rozália nevet kapta, de mindenki csak Rózsikának becézte. Szemrevaló kis töltöttgalamb volt, szerette a szépet. Választékosan öltözködött és még hetven évesen is vörösre festette a haját, ki nem lépett volna az utcára kócosan és rúzstalan ajakkal. Alacsony termete ellenére kesztyűt és kalapot viselt (leginkább vörös kalapot),...hihetetlen királynői méltósággal. A cipőnek és a retikülnek passzolnia kellett egymáshoz, bár azt hiszem az etikettről soha életében nem hallott, mégis tudta, hogy mit mivel illik viselni. Csodálatos kisestélyi ruhái voltak selyemből, bársonyból. Saját varrónője volt.
    Aki nem tudta, hogy Nagyanyám angyalföldi munkásasszony, bátran hihette azt, hogy egy rózsadombi dámához van szerencséje.
    
Megdöbbentő, hogy ez az asszony ugyanakkor nem tudott írni, olvasni. Ennek ellenére a kofák a Lehelen egy fillérrel sem tudták becsapni.
   Fiatal koromban bizony sokszor megbotránkoztatott, nem értettem feltűnési viszketegségét. Nem szorult belém semmi az Ő "színes" egyéniségéből. Én világ életemben szürke kis egér voltam és ami Őt vonzotta, engem inkább taszított. Ha nagyon magamba nézek, azt is mondhatnám, nem nagyon szerettem.
   Igazából akkor döbbentem rá, hogy mennyire fontos nekem, amikor élete utolsó heteiben bejártam hozzá a zártosztályra. Utolsó látogatásom alkalmával kiterelték a sok bolondot a teremből és ránk zárták az ajtót. Lesoványodott arcocskájából pont olyan fekete szemek néztek rám, mint amilyenek az enyémek, ha tükörbe nézek. Vörösre festett hajának nyoma sem volt már, helyette fiúsra nyírt ősz fejecske pihent a párnán. Olyan volt mint egy csapzott kis veréb.

Átöleltem és álomba ringattam kedvenc nótájával :

"Piros rózsák beszélgetnek, bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak.
Találgatják, hová jutnak, mely sarkába ennek a nagyvilágnak.
Szépasszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre,
Koszorúba fonják?
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában,
Egy szép lányra szórják.

És egy napon útra kelnek, ágaiktól búcsút vesznek a rózsák,
Mert énnekem virág kellett, letéptem egy holdas este száz rózsát.
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával,
Üzenem tenéked:
Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem,
Add érte a szíved."

   Ekkor láttam utoljára. 1990. augusztus 10. péntek este volt, másnap reggel már nem ébredt fel. Átaludta a halálát.
1990. szeptember 4.-én temettük el, a születés és névnapján. Aznap lett volna 81 éves.
Egy szál vörös rózsát tettem az urnájára, így helyezték be az urnafülkébe.

Azóta is ha vörös rózsát látok, vagy kedvenc nótáját hallom, Ő jut az eszembe.

Emlékét szeretettel és kegyelettel őrzöm. 
(E szál rózsa minden kincsem, mert kertemben termett.)

 

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK