Mit nekem Szentlélek,
mit nekem papok,
ha perceket kapok,
hol mesében élek?

Mert az én Pünkösdöm
a legpirosabb:
a szívem alatt
derül – belső földön.

Pünkösdi király lettem,
és nem egy évig,
de életvégig
süt a Nap felettem.

Csöppnyi unokámat
vettem karomra –
angyalság szobra:
hozták égi szárnyak.

Nézem önfeledten:
keresem magam
tenyérnyi arcban,
s ahogy szeme rebben.

Ringatom, becézem –
s el ő varázsol
csak úgy magától
szinte észrevétlen.

S ahogy mosoly fut át
szája sarkain,
fáradt harcaim
Ízei oly suták.

Élj, remélj, növekedj,
ahogy én fogyok –
csak a mosolyod
viszem el
szívemmel,
ha értem jön a kegy…

 2016.05.16. Csorba Tibor