Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Az én Magyarországom

János
János képe

Több mint negyven éve kerültem Somogyból, Szabolcsba. Nagyon nehezen tudtam megszokni az itteni tájat, beszédet. Két hónap elteltével már annyira vágytam az én dunántúli falucskámba, hogy hangosan zokogtam a fürdőszobában. Amikor a vakság fenyegetett úgy éreztem nem tudom elviselni, hogy nem látom már a dimbes-dombos falumat és távol kell leélnem vakon az életemet. Persze előbb is elmehettem volna, de különböző okok miatt nem mehettem. Elindult a vonat Kelenföldről, azt mondtam a feleségemnek: Látod drágám, erre még a levegő is más!

Persze ma már más a helyzet. Alig vagyok ott és máris vágyom vissza! Hiszen ez is Magyarország! Felfedeztem Szabolcs, Szatmár és  Bereg szépségeit, amikor kirándultunk, vagy amikor a munkám miatt kellett menni különböző településekre. Már itt vannak a barátaim, a család, a munkám.

Pár éve Lengyelországban, Krakkóban voltunk. Bementünk egy bevásárló központba, az asszonyok nézegették a különböző termékeket. Ahogy ott vártam rájuk, odajött hozzám egy fiatal hölgy és megkérdezte:
- Önök olaszok? -
-Nem,- mondom, mi magyarok vagyunk.
- Ó, igen, Magyarország. Tudom, nem nagy ország, - mondta.
- Valóban nem nagy, de gyönyörű! - mondom.
- Oké, mondta - és ment a dolgára.
Nagyon szép Krakkó, a Visztula is, de a mi kék Dunánk, a szőke Tiszánk, nekünk gyönyörűség! Volt a mi országunk nagy ország, a Kárpátok ölelésében, le az Adriáig! De leigázták, eltaposták! A világon még nincs egy olyan ország, mint a miénk, ahol az idegen hatalmak elvették a kétharmadát, tönkretették egy nemzet gazdaságát, nyelvét, kultúráját. Ezt a sokat szenvedett népet, ennyire megalázták volna!

Egy ismerősünk azzal dicsekedett, hogy milyen sok országban járt. Voltam Németbe, Olaszba, Csehbe. Románba, két hét után jöttem vissza Magyarba. De nem tette hozzá, hogy Németország, Olaszország stb. Elképesztő! Megkérdeztük tőle: 
- Mondd csak, Magyarországon merre jártál? Láttad a szép hegyeinket, városainkat, műemlékeinket, falvainkat, tavainkat? Egyáltalán voltál például a Balatonnál?- Ismered történelmünket, íróinkat, festőinket? És a határon túliakat?
- Hát nem igazán. - mondta. De külföldön már több helyen voltam. -
Persze az is kell, hogy az ember lásson más országokat is. De aki a hazájában él, először a saját országát ismerje meg!!!

Nyolc-tíz éve Kolozsváron voltunk kirándulni, lejöttünk a Házsongárdi temetőből, leültem egy padra. Odajött hozzám egy középkorú hölgy és megszólított:  
- Ugye ez a maguk csoportja Magyarországról jött? -
- Igen ,- válaszoltam.
- Tessék mondani milyen az élet most otthon?-
OTTHON! Ez annyira a lelkemig hatolt, hogy alig tudtam válaszolni.
Nagyjából vázoltam az akkori hazai viszonyokat. Szegény hölgy sírva fakadt. Bevallom, hogy én is könnyeztem.
- Mi itt teljesen el vagyunk nyomva. Ha valaki kórházba kerül, nem tudja elmondani, hogy mi a baja, ha nem tud románul. Idegenként bánnak velünk a saját hazánkban. - Mondta, mondta szegény, csak úgy ömlött belőle a panaszáradat. Nagyon megsajnáltam, próbáltam vigasztalni, hogy talán lesz a helyzete jobb is!  De magam sem nagyon bíztam benne.

Szerencsém volt bejárni az országot, Záhonytól Nagykanizsáig, Kőszegtől, Gyuláig. Sikerült eljutnom az ország minden megyéjébe! Akik ép látással élnek, el sem tudják képzelni, miért szeretnek a látássérültek kirándulni, tó parton ülni, a teljesen vakok és kísérővel elképzelni a hangok után is, mit láthatna, ha látna! Ők is imádják a hazájukat… És mennyire szeretik a hazafias verseket, velem együtt. Látni az arcukon, hogy lelkükkel élik át!

 Nem szeretem azokat, akik nagyzási hóbortban szenvednek, idegen szavakat használnak a szép magyar szavak helyett.

Gondolok arra, amikor azt mondják, hogy megmondtam én neki fész tu fész . Mennyivel szebb, hogy szemtől szembe. Vagy: megyek, mert mítingem van. Nem tudja mondani, hogy találkozóm van?  Engem ez nagyon felháborít. És sorolhatnám.

Nagyon féltem a gyermekeinket, unokáinkat a közeli és a távoli jövőtől! Ami még engem lelkesít, hogy a hazaszeretet sikerült az unokáinkba plántálni! Hiszem, hogy a fiatalok között mások is vannak, akik szeretik a hazájukat és nem akarnak elmenni innen!

Drága hazám, édes Magyarország! Bízom benne és hiszem, hogy Isten kegyelméből,  lesz még nyugodt, békés országunk! Hiszen a remény hal meg utoljára! 

 

Nyírbogdány, 2016. június 12.

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK