Az élet olyan, mint egy patak.
Van, hogy árad,
s van, hogy apad.

Mint mikor hulló levél a tükrére téved,
az élet is úgy sodor majd magával Téged.

Amit elsodort, nem hozza már soha vissza,
mint ahogy az élet sem fordítható vissza.

Lesz, hogy csak csörgedezik szépen, lágyan,
ahogy majd életed is, mikor szívedben szerelmes vágy van.

Aztán majd nekilódul, s mindenki mellett csak elrohan,
mint életünkben is tesszük balgán oly sokan.

Útjába gördülnek majd nagy kövek s sziklák,
életed is megakad, ha kialusznak a szikrák.

De a patak erős, s utat tör magának,
az élet is hátat fordít majd a magánynak.

Vígan továbbfolyik medrében, mígnem a folyóhoz ér,
akárcsak életed, mikor egy másik élettel összeér.

Ott aztán majd egybeforrnak,
vége lesz a magányos pokolnak.

A patak már a folyóban folytatja útját,
egészen a tengerig,
életed is kettesben boldogan folyik tovább,
addig, míg az égiek engedik.

Így kezdi majd életed patakként,
s végzi a tengerben,
ez egy hosszú, kalandos út lesz
minden emberben.

TM