Meghitt csendben
Esküdnék az égre,
Magammal, sorsommal
Kibékülnék végre.

Fonnyadt lelkemet
Nem taposnám többé,
Felsóhajtanék,
Ha az ég,

Ezt... Még... Megengedé.
Mint kivert kutya, kóborlok este,
Sehogy sem jön álom
Két fáradt szememre.

Lázas testem
Kíntól verejtékez,
Higgyétek el!
Keresem az Istent.

Keresem menvén,
S ha néha meg-megállok,
Sikoltó hangommal hozzá
Föl, fölkiáltok.

Keresem ülvén,
Ha lépni nem bírok,
Megkérdezném tőle:
Miért lettem, s vagyok?

De válasz nem jő,
Kesereg a szívem,
Elveszett létemben
Hol van az én helyem?

Hol a boldogság?
Hol vannak az álmok?
Magamra - ebben a világban -
Én miért nem találok?

Esküt nem teszek,
Ó, minek is tenném?
Egy szép hajnalon
Úgyis elalszom én.

Mély álmomban
Megszólít az Isten,
S kiveszi kezemből
Fekélyes, bűzös kelyhem.

Majd felébredvén,
Mily pompát látok!
A mennyországot,
Hol kapujában állok.

Isten dicsősége
Világítja arcom,
Földi életemre
Nincsen több gondom.

Ím a rossz véget ért,
Egy csepp volt a tengerben,
Az élet egy pillanatáért
Meg kellett szenvednem.

2023. szeptember 11.