A szépség pompás konoksága
nem formálja át a csúcsot,
az emlékezet bizonytalan,
ne vágjunk ki minden bokrot.

Hol vannak a teknővájók,
vagy a háztól-házig járó,
köszörűs, drótostót,
gőzmozdonyos masiniszták,
vagy váltót ki újraállított.

Hát igen, ez a hetvenegy,
a hetes meg az egy.
Micsoda számmisztika,
fura kérdés a matematika.

Kiszámoltuk a múló idővel,
mit hagyhattunk a jövőnek,
kik engem nehezen értenek,
mi maradt meg a múltnak,
ha a lap szélén néha olvasnak.

A régről megmaradt képen,
igen, akkor ott voltam veled,
nem lehet semmivé tenni
az együtt eltöltött életet.

Sokszor nem figyeltem rád,
pedig voltak apró részletek,
amiből épült életünk - ezért,
bocsánatot, elnézést kérek.

Az éj nem törődik szürke hajaddal,
felhők jönnek, felfokozott szavak,
búcsúzni így tőled nem akarok,
pörög, gyorsul órája télnek-nyárnak,
de egyre gyengébbek az ölelő karok.