A szépség pompás konoksága
nem formálja át a csúcsot,
az emlékezet bizonytalan
ne vágjunk ki minden bokrot.

Hol vannak a teknővájók,
vagy a háztól – házig járó,
köszörűs , drótostótok,
gőzmozdonyos masiniszták,
vagy a váltót újra állítók.

Hát igen ez a hetvenegy,
a hetes meg az egy.
micsoda számmisztika,
fura kérdés a matematika.

Kiszámoltuk a múló idővel
mit hagyhattunk a jövőnek
kik engem nehezen értenek,
mi maradt meg a múltnak,
ha a lapszélén néha olvasnak.

A régről megmaradt képen
igen akkor ott voltam veled,
nem lehet semmivé tenni
az együtt eltöltött életet.

Sokszor nem figyeltem rád
pedig voltak apró részletek,
amiből épült életünk – ezért,
bocsánatot elnézést kérek.

Az éj nem törődik szürke hajaddal,
felhők jönnek felfokozott szavak,
búcsúzni így tőled nem akarok,
pörög gyorsul órája télnek-nyárnak,
de egyre gyengébbek az ölelő karok.

Varga István