Hetek óta egy tyúklétráról álmodok,
a többivel együtt taposok grádicsot,
és most is, akár ötven-hatvan éve, rég
a cél a határtalan csillagos ég.
Nem ismertünk mi Szüzet, Vénuszt, csak Marsot,
a fejünk felett a nagy ötágú ragyogott.
Az aranytojást tojót titkon megettük,
adósság előttünk, válságok megettünk.
Egymást taposva fel-fel kapaszkodunk,
kihűl az ól-meleg, kihalóban vagyunk.
A főkakas más, de a nóta ugyanaz,
az ólálkodó róka éber és ravasz.
Egyre büdösebb már alattunk az alom,
ha nem akarom is, erről álmodom.
Fény, pompa, biztonság van most odafenn,
ki alul marad, arra potyog minden szenny.
Felzabálták életem és a bizalmam,
ilyen kilátással mért is szaporodtam.
Köröttem már pánik, a félelem kárál,
odakinn vár rám a konyhakéses halál.
Egy tyúklétráról álmodok hetek óta,
hazug a főkakas, hamis a nóta.
Csak a szenvedésünk, mi az egekig ér,
de e mocskos fészket nem adnám semmiért.

2014 aug. 14.