Az idő bennünk egyre nagyobb űrt ás,
morzsolja csontunk hatás, ellenhatás,
már minden perc veszély, próba, kihívás,
végső mentsvárunk marad az áthárítás.

Én semmiért nem voltam, nem vagyok hibás,
mert minden rossz oka Ti vagytok, nem más.
Ha épp nem passzol ruhánkon a szabás,
vagy csókunkban kihűlt már a tűz, parázs,

ha szerelemünkben fogytán  a varázs,
a kertben megszúrt egy gonosz, vad darázs,
ha kocsink is öreg, rozsdás az alváz,
szívünk hűti fagy, tavaszi havazás,

lelkünk kínozza a gyűlölet-marás,
ha apad tetterőnk és az akarás,
majd ha leterít az utolsó csapás,
kész a vádunk, a bevált áthárítás,

Ti vagytok bűnösök, ez nem is vitás
Mindent hárítunk ártatlan magunkról,
az önvád másokra így átbarangol,
ha nem lesz majd hang, és nem serceg a toll,
majd a lélekharang vajon kit vádol.

2017. március 16.