Gross Arnold, a kedves grafikus,
kinek képein minden apró,
emberek, madarak, kiskutyus,
nem gondolta, nem is sejtette,
hogy kávézó lesz közelemben,
találkozás a legszebb szerelemben,
és titkos jelszónk, keresztneve.

Szívemnek már kedves voltál,
mikor randevúra hívtál,
és azon a pici teraszon,
bár őszbe fordult már korom,
tenyerembe csókoltad tavaszom.

Beszélgettünk órák hosszat,
tekintetünk egybeolvadt,
éreztük, már miénk a holnap.
Bizalmam kútjában elmerültél,
az első percben belém szerettél.

És csak mondtad, mondtad,
felszabadulva, egyre mesélted,
mit hosszú, fájó évek óta
bezárt torkodba az élet.

Közben kezemet el nem engedted.
Minden szavadat elhittem neked,
mert történeteddel változott szemed,
színében lilák, aranyak, kékek,
ott volt benne a szíved és a lelked,
hol beborult, hol fénylett,
íriszed átjárta a hit, a remény, a szeretet,
és a tiszta lelkiismeret.

Hallgattalak, míg ömlött belőled a szó.
Befogadtalak, mint hömpölygő folyót a néma tó.
És csak néztelek. Ámulva kérdeztem az Urat,
 - Uram, ő olyan, mint én,
hol volt eddig, melyik földtekén?

Néztelek, és kezem otthonra talált,
két tenyered között csendben szundikált,
szívem pedig eltelt szelíd szavaidtól.
Angyalodnak hívtál, és én éreztem, ez mindig így volt.
Isten megengedte, terelte sorsunkat,
egymáshoz vezette földi utunkat.
Hála érte, hála a mi Urunknak!

2025. január 2.

TM