Valamikor nagyon régen, amikor még a csillagok a földön éltek, és csak este mentek fel a sötét égre világítani, volt egy öreg király, aki vak volt. Egyedül élt a hatalmas várában, ahol minden színaranyból volt. Még a legapróbb szeg is ebből a nemesfémből készült.
     Hiába volt a nagy gazdagság és pompa, ha a király nem látott. Minden pénzt megadott volna érte, ha csak egy percre is visszanyeri a látását.
Járt nála legalább kilencvenkilenc neves orvos, de egyik sem tudott segíteni. Kipróbáltak mindenféle praktikát, kenegették a vak szemet különböző kenőcsökkel, folyadékokkal ennek ellenére a király vak maradt.
Ez annyira elszomorította, hogy napról napra betegebbé tette. Félő volt, hogy egyszer csak meghal, s országuk uralkodó nélkül marad.
– Legalább lenne egy fiam! – sóhajtozott a király.- Szívesen átadnám neki a koronám. Mit ér az életem, ha vak vagyok.
Így ment ez minden nap. A király csak várt, és reménykedett, hátha egyszer mégis csak a Jóisten meghallgatja a könyörgését.
Ha Jóisten nem is, de az egyik kicsi csillag, amely a vár környékén kóborolt, belesve a vár ablakán meghallotta, amit a király mondott.
Gondolt egyet a kicsi csillag, s így szólt a királyhoz:
– Apámuram, megjöttem, itt vagyok.
– Ki szólt hozzám? – kérdezte meglepődve a király.
– Én vagyok a fiad – füllentette a kicsi csillag.
A király nem látta, a beszélőt, hiszen, ahogy mondtam vak volt. Csak a kicsi csillag hangját hallotta. Nagyon megörült, hogy végre neki is van fia. Lesz utódja a trónon, nem kell rettegnie, hogy az aranykoronája gazdátlanul marad. Mindvégig azt hitte, hogy a Jóisten tényleg megajándékozta egy fiúval.
– Jer közelebb hozzám, fiam! Szeretnélek megérinteni kezemmel – mondta a király.
A kicsi csillag jól tudta, ha a király megérinti, akkor kiderül, hogy nem mondott igazat. Ezt pedig nem akarta, ezért inkább kifogást keresett:
– Mennék, apám, csak most éppen dolgom van. Egy szegény asszony áll a kapuba, neki viszek némi elemózsiát. Gyerekei már három napja nem ettek.
A vak király nagyon megörült, hogy ilyen jószívű fiacskája van. Boldogan engedte útjára a kicsi csillagot, aki mivel hogy már este volt gyorsan felugrott az égre a többiek közé.
Eljött a másnap a vak király szólongatta a fiát:
– Hol vagy fiacskám? Merre jársz? Annyira hiányoztál az éjjel.
A szolgák azt hitték, királyuk meghibbant, nyugtatgatni kezdték uralkodójukat:
– Fenséges királyunk, fia hamarosan itt lesz. Csak kilovagolt a mezőre megnézni az ezüstszínű ménest.
Ennek megint nagyon örült a király. A fiát a gazdaság is érdekli, jó utód válik majd belőle.
Egész nap várta szobájában ülve. Szerencsére a kicsi csillag nem felejtette el a vak királyt. Még mielőtt elfoglalta volna a helyét az égen beugrott a királyhoz.
– Megjöttél édes fiam? – kérdezte a király, amikor meghallotta a kicsi csillag lépteit a szobában.
– Igen itt vagyok, édesapám. Nagyon sok dolgom volt ma. Igen elfáradtam. Alig állok a lábamon.
– Jer, ide hozzám, szeretnélek megsimogatni, ha már szemeimmel nem láthatlak – kérte a király.
A kicsi csillag újból kifogást keresett, hogy ne kelljen apjához mennie:
– Mennék én, egyetlen királyi apám, de a szolga éppen most jelentette, hogy a réten az ezüstszínű ménes egyik kancája aranyszőrű csikót ellett. Sietnem kell, oda, mert a környéken ordasok ólálkodnak.
A vak király most is megértő volt, elengedte a fiát. Egész éjjel az ő egyetlen magzatáról álmodott.
Harmadik nap a szolgák azt mondták a királynak, amikor kereste a fiát, hogy fontos tárgyalása van a szomszédos ország királyával. Ezért nem ér rá meglátogatni az apját.
Esteledett és a kicsi csillag benézett a király szobájába. Bár ne tette volna, mert apja észrevette és könyörögve kérte:
– Drága édes fiacskám, most már igazán jer, apádhoz. Öreg kezem szomjazik, hogy megérintsen. Ugye ma nem kell elmenned?
A kicsi csillag nagyon sajnálta, hogy becsapta a vak királyt. Legszívesebben bevallotta volna tettét, de nem volt hozzá bátorsága. Kénytelen volt kitalálni valamit:
– Édesapám, sajnos most is rohanom kell. Itt áll az ellenség a vár alatt. Ha nem igyekszem, akkor elfoglalja várunkat és országunkat. A sereg élére kell állni, s harcba vezetni a vitézeket, hogy legyőzzük őket.
Az a igazság most a kicsi csillag beletrafált a dolgok közepébe. Valóban ellenség fenyegette az országot. Olyan nagy hadsereg gyűlt össze, hogy nem lehetett látni sem végét, sem az elejét.
Nagyon megijedt, amiért falra festette az ördögöt, és igazából ellenség támadta meg szerencsétlen vak királyt, kinek most egyetlen reménye fiacskája.
Nem tudta, mit tegyen? Az égen is várták társai, de szeretett volna segíteni a királynak is. Végső elkeseredésében a Holdhoz fordult tanácsért:
– Hold apó, mit tegyek? Te olyan okos vagy, bizonyára tudod a választ. Tudom nem szép dolog, amit műveltem egy vak emberrel. Úgy megszerettem, mintha tényleg az apám lenne.
A jó, öreg Hold elmosolyodott és nyugodt, bölcs hangján mondta:
– Akkor ne tétovázz, siess, kérd meg apádat, hogy illessze fejedre az aranykoronát…..!
A kicsi csillag meg sem várta, hogy a Hold, mit akar mondani, közbe vágott:
– Hiszen akkor megtudja, hogy becsaptam és én csak egy kicsi csillag vagyok.
– Ezzel most ne törődj! Bízzál bennem! A többit meg majd meglátod.
Mit volt, mit tenni, a kicsi csillag lement apjához és mondta:
– Édesapám illessze fejemre az aranykoronát, hogy mehessek a háborúba!
A vak király szívesen engedelmeskedett fiának. Levette fejéről a koronát és amint a kicsi csillagra akarta tenni, lássatok csodát, a csillagból olyan szép dalia lett, amilyet a Föld még nem hordott a hátán. Édesapja kitapogatta erős, izmos testét, megsimogatta az arcát, és mondta:
– Drága egyetlen fiam, országom és én csak benned bízunk! Kérlek, kergesd el az ellenséget!
De ezzel még a csoda nem ért véget. Az ég összes csillaga lejött az égből, olyan hatalmas sereg lett belőlük, hogy egy szempillanat alatt elsöpörte az országra törő ellenséget. Így mindenki megmenekült. A csillagok visszamentek az égre, és onnan nézték társukat, akiből királyfi lett.
Többé semmiféle ellenség nem mert szemet vetni országukra. A királyfi hamarosan keresett magának egy szépséges leánykát, feleségül vette, és tán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle!