A kórházi ágyon elkerül az álom,
helyem az életben újra nem találom.

De aki erőt ad, az az Édesanyám,
könnyeim letörli, mindig szívébe zár.

Simogatja arcom reszkető kezével,
lelkemig hatol szép, bölcső énekével.

Álomba ringató altató dalával,
gyógyítja kínjaim, édes balladával.

Nem kell ám az arany, de gyémánt se nékem,
Csak sétáljunk együtt vadvirágos réten.

Nem vágyom én soha cifra gazdagságra.
Hulljon ezer áldás az én Anyukámra!

Anyák napján tudod mi jutott eszembe?
beleteszem szívem mind a két kezedbe.

Szeretlek Anyácskám, mint virág a rétet.
Drága Édesanyám! Köszönöm, hogy élek!