Keserédes lett egész életem,
a gondolattól, miért születtem,
emberek gyönyöréből, mire rájöttem,
de már a cél előtt bőven elkéstem.

Acélkék szemedben omló szeretet,
túlharsog minden valós képzeletet,
oly édes-hamis a Te mosolyod,
csak egyszer, add hozzá a kulcsod.

Érinthetném egyszer csodás ajkadat,
így érezhetném varázshatalmadat,
táplálócsókod tűztengerében,
legyek egy fok, a nagy fogaskerékben.

Ajkamra gyengéden ráharapnál,
érezném magam a zuhatagnál,
ott hol az őscsendet, a valóság oldja,
lennél meséim örök választottja.

Láttam magadon bő ruhatáradat,
egyik sem változtatta varázsodat,
fogadd tőlem el, e szerény bókokat,
mint gyermekek a cirkuszi bohócokat.

Varga István

Barcs, 2020.tavaszán.