Felhőkbe szorult sok szenvedés
felordított majd eleredt a könnye,
hangja morajlásba csapott át
így záporként hullt a földre.
Csak pillanatok műve volt -
majd patakként kereste tovább,
minden mélyedésbe belefutott
nem maradt száraz a toccsanó láb.
Villámok éles vakítása villant
faágon ijedt bagoly pislogott,
madárkarmokkal kapaszkodik az est
majd bizakodva várod a holnapot.
Soha ne valld be nyíltan félelmedet
angyalszárnyakról álmodni nem iszonyat,
pókháló takarja sok emlékedet - de a
lélegzett levegő nem hagy nyomokat.
Szegénységedet sem valld be soha,
mert mérhetetlen gazdag vagy,
akik ha ismernek is – úgysem tudják
lelked odaadó és a szíved nagy.
Írta:Varga István.Barcs.2016.09.21.
