A meglazult húrok koszos körmök alatt
most falsul pengnek és hamisan rezegnek,
de sziklavállamon fészkelnek madarak,
ellenállva a rothadást ködlő füstöknek.          
A hajnal először, majd az alkony utána,
hiába rövidül kakaslépést az éj,
ráölti önzőn a foltjait a tájra,
bennünk szunnyad a szürke kisszerűség.

A tavaim tükre már nagyon megtörött,
a jog darabokban és a hazug törvény
gyalázza, ittas gázoló nyeri a pört
és ragadós kapcsolat  pénzzel telt erszény.
Falaim merednek rám kopottan, némán,
de ura vagyok magamnak és hű szolga,
viaskodik bennem a sötétség, magány,
az utolsó döntést úgyis Isten hozza.

Mit keresett az ember és mit talál,
igaz szó helyett a közbeszéd silány.  

2013. 01. 03.