Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Ami a történelemből kimaradt

Julika
Julika képe
                                          Előszó
 
   ’1980-ban kaptunk lakást a Szamuely-lakótelepen, és részt vettünk 
 Szamuely-szobrának avatásán, amikor apukám hozzánk érkezett. - Az állomással szemközti parkban meglátta az ünnepélyes csoportosulást. - Mit ünnepelnek itt?– jött megnézni -. Amint meglátta, kinek a szobrát leplezték le, felháborodva hívott el. -  Nem várom meg, amíg tapsolni fogtok a magyar nemzet gyilkosának! - Ennyi ember a legaljasabb gyilkost ünnepli? – erősített rá egy intelligensebb nő is. Ők is otthagyták az ünneplést, jöttek utánunk. 
- Hát nincs fogalmuk róla, hogy magyar emberek ezreit irtotta ki?   Még vitába szálltam apával, a fehér- terror áldozatiért – hisz úgy tanultuk –, ennyit nem hazudhattak nekünk! - Ez az idősebb korosztály még jól ismerte szülei elbeszéléséből az igaz eseményeket.  - Ők még hallhattak erről, hisz a család gyásza élt még bennük. – Hangosan, felháborodva emlékeztek előttünk, hazáig. A terrorista „Lenin-fiúkról,” akik a Tisza- menti parasztokat kiűzték házukból havas esőben, az éjszakai alvásból ráztak fel családokat. Szamuely parancsára többen odavesztek, gyermekeikkel, csecsemőkkel is. - Géppuskával űzték a Tiszába mindet.- Egy-egy Tisza-menti falu több száz lakosát irtották ki így. (földes parasztokat.)
 Mi, amíg gyerekek voltunk, s tanultunk, erről nem beszélhettek nagyszüleink sem. Nem sejthették, hogy feledésbe merülnek ezek a szörnyű események –, hisz erről az egész Európa tudott. Később már fogékonyak voltunk a rendszer tanításaira. –  Szemrehányást tettem apámnak:- miért hallgattak el előlünk mindent?  - Nagyobb bűnnek számított a felvilágosítás akkoriban, mint egy gyilkosság- felelte ő-.
   
– Nektek már nem szabad elhallgatni a valóságot, mint mi tettük -. Te ígérd meg nekem, mert ha még mindig szobrot kap a fosztogató gyilkos, a ti gyermekeitek már nem nőhetnek fel ezen a hazugságon! – Hiszen ők is úgy tanulják, mint mi! -  A kettős nevelésbe belezavarodnának! 1956-ról sem világosíthatjuk fel őket, pedig tanúi voltunk már. A velünk élő történelem is titok maradt.
- Megígértem azért, és kutatni kezdtem források után. – Mi az igazság?-
 – Nemigen jelent meg cáfolat, bár kerestem apa igazát a rendszerváltozás után is, amikor feltárult sok minden. – Azt szüleim már nem élték meg -.
Hobbym lett a történelemkutatás, - ma is az.
    Most került kezembe, 20018-ban Tormay Cecilié „Bujdosó könyv”-e,- a piacon árulta valaki, a családi hagyatékból. A híres írónő élő szemtanúja volt a Tanácsköztársaság megalakulásának, és tevékenységének, amit az egész ország és a határon túli magyarság szenvedett meg,- még napjainkban is -. Szemük előtt zajlott minden, mint ahogy nagyszüleim is átélték. Írója épp a fővárosban élt, mint a Vörös-kereszt egyik vezetője, és később, a Tisza és Ipoly menti falvakban bujdosott, Szügyön is, mint arisztokrata. Naplója nyomán írta regényét is később, amint napról-napra történt. Akarta, hogy tudjon a jövő generációja is arról a sok borzalomról, mert nem mindegy nemzetünknek, hogy alakul történelmünk ismerete.
     Már a háború alatt is naplót vezetett a tiszta képből, mint történelmi író és szemtanú, hogy intésnek megmaradjon. 
A Vörös-kereszt munkatársaként, önkéntes ápoló is volt az első világháború háború alatt, s beszédbe elegyedett a sebesült tisztekkel, rokkant katonákkal, a frontokról. Elit kapcsolatok révén a hírek a háborús világból mindig rendelkezésére álltak. Ennek a kornak legnagyobb írói közé tartozott, de eddig csak a nevét hallottam. Ha meg is jelent könyve, csakis elásva őrizhették meg.
  Gróf Károlyi Mihály, köztársasági elnökké lépését is tisztán látta, hisz személyesen ismerte őt, mint embert és családját is arisztokrata körökből. Éppen ezért is féltette a hazát a sejthető végzettől, amit elindított. A hazát a szakadéktól.  Attól a Nemzeti Tanácstól, majd Tanácsköztársaságtól, amint vele süllyedt a főváros, majd az országban minden, ami magyar volt,- amire büszkék lehetnénk ma is-. A bujdosóvá válás kínjai, a vidéki élet sorsa, s az országos éhínség országunkban a szocializálással… - a bujdosás közben is naponta elásott napló…
- El kellett ásnia, féltette is, talán jobban, mint az életét abban a hazug világban. Talán ő tette ezzel leghitelesebbé a jövő számára azt a korszakot, ami Trianonhoz vezette hazánkat -, naplója megmaradásával. Mi hősként emlegettük a pacifizmus híveit, a megtévesztetteket. Híres költőinket is meg tudták téveszteni (pl. Ady, Babits)
   Sok minden nem derült ki mára sem. Miért? – Talán mert csak egyszer sikerült kiadni. Még akkor is elásottak voltak a történelmi könyvek… Talán óvatosan hiszik el -, a mi korosztályunkból sem akarják tudni, hogy másképp volt, mint tanították.
  Ebből a könyvből kaptam választ feltett kérdésemre: Kinek a bűne Trianon? 
   Elhatároztam olvasása közben: a regény nyomán, meg kell írnom a mának, napló formájában! Az új generációnak már ismerni kell az igazságot, de nekünk is, hogy így nevelhessünk!
  Mi a fehérterrorról tanultunk, s a „dicső köztársaság” tündöklését és elfojtását…
Folyt. köv.
 
Nyírbogdány, 2018. február 26.
                                                                                       
Rovatok: 
Irodalom