Akit szerettem, az kinevetett,
Ki csak engem akart, hűtlen
Lettem hozzá, így csapott le rám a végzet,
És a Mennyországot Pokolként éltem.
Egy állomáson közeledtem felé,
Vagy ő felém, de lehanyatlott a kezem,
Szerelmem így vált szenvedéssé,
A bénult vágy fájdalmát még ma is érzem.

Később lépteim már hiába kopogtak
Hozzá kemény erdei utakon,
Sárban csúsztam, a sivatagi napnak
Ellen álltam, de sűrű volt az ember-vadon.
A hatalom, a cinizmus utamat állta,
Már csak emlék az első, élet-ízű csók,
Mi rádöbbentett akkor, ott rám találva,
Mily boldogok is lehetnének a halandók.

Romlott hegyek közé sétált egy álom,
A szivárvány felettem szürke lett,
Fakó, mi ott elveszett, többé nem találom,
Bár, ne engedtem volna el azt a kezet.
A gúnyos kacajt még hallom ma is,
A mosolyt arcomon elmossa a könny,
Mert az első szerelem nem lehet hamis,
Ezerszer átkozom, ezerszer köszönöm.

2013, november ll.