Önmagába fordult kör lett az életem,
sok Te helyett egyszer idegenné váltál,
de aki voltál, az lettél most nekem,
mert én jobban szerettelek  a vártnál.

Eltűnt tíz évekről nem adok most számot,
már nem emlékszem a helyekre, nevekre,
dagályok törtek rám és az aszályok,
nyarak zuhantak a fagyos telekbe.

Csaló zsibvásár ez a kurta élet,
kapargatom, ami a múltból megmaradt,
elvesztettelek, megleltelek Téged,
Te nekem feltártad újra szép magadat.

Nem az eszköz, de a cél vagy a vágyban,
amikor megláttam a mosolyt arcodon,
Hozzád hasonlóvá, Veled eggyé váltam,
megérte a szenvedés, most már jól tudom.

A sok ő között ismét a nagy Te lettél,
a csókod, ölelésed ad már csak vigaszt,
és fontosabb vagy a földön mindenkinél,
a szerelmed illata élők közt maraszt. 

A múlt folyója felénk hömpölyög, árad,
most Rólad mesélek, kezedet fogom,
nézem a szemed, a válladat a szádat,
e képet lássam az utolsó napomon. 

2014. márc. 3.