Szép, ringó tested nekem alabástrom,
ahogy sétálgatsz a forró partokon,
Veled kúszik apályom és dagályom,
alga-palástom most reád borítom.

Örömöt, kagylót magunknak keresek,
bokád nyaldossák végtelen tengerek,
a világunk nyitott, fényes és kerek,
habokból vetettem ágyunkat Neked.  

Kiszáradt a szám, nem mond sokat,
tanácstalan bölcsek csak mosolyognak,
mielőtt az éjünk kettőnket befogad,
fényében mosdat az éltető Nap.

Nyugaton, még messze távol az este,
vetkőzöm is pőrére, meztelenre,
mily sebezhető is az ember lelke,
vigyél el magaddal bájos tereidbe.

Bár felmérhetném, előre tudhatnám,
hogyan mér az idő életünk súlyán,
mikor ér hozzánk az utolsó hullám,
meddig tart majd nekünk ez a délután.

Hány közös év vár minket, öt-hat vagy tíz,
áramlik e a szerelem, mint a víz,
lesz e csókunkban zamat, édes íz,
mely a megszokástól minket majd elvisz.

2014. február. 19.