Add a világnak magad!
Majd én kitépem szívemből a szerelmes szavakat.
Én hervadt virág leszek, s szép szemeid énérettem könnyeket
többé már nem ejtenek.

Ó, engedd, hadd fájjon most a búcsúóra,
Lelkem e percben szétszaggatja a pokol éles karma,
Szabadulásom tiltja a jelen!
Elégek e tűzben, szüzen, s elevenen.

Majd föltámadok halott világomból, a sírok közt kutatom nevem,
Föleszmélek magányomban a síri csend felett,
Megértem, hogy az élet nélküled is milyen szép lehet.

S meglátom magam előtt a napfény vakító erejét,
Szárnyat bont fölöttem a könnyed északi szél,
S repít magával messzire, de tőled oly nagyon távol,
Hol nem találsz reám sem itt a földön, sem a túlvilágon.

Budaörs, 2025. január 30.

TM