1960 - 2010-09. 25.

Öreg fák mesélnek, hallgasd susogó neszüket!
Gondolatok, s szelek szárnyán száll ma az üzenet.
Színesedő lombok, aranyban játszó, hulló levelek,
Ifjúságról, vágyakról, s forró tavaszról mesélnek.

Emlékek kavarognak benned a lombok alatt;
Ábrándokról, szerelemről, az életről vallanak.
Elfojtott vágyak, száguldó remények…
Feltörnek ma újra, s mind-mind veled élnek.

Évek suhantak el, itt-ott gyertyák gyúltak rég…
Ma ifjú vagy újra; pár pillanatra visszatér egy kép.
A padban izgulsz: jaj, szólítanak, s felelek.
-Diák vagy újra köztünk, s elragad a képzelet…

Egy diák az iskolából – jól, vagy rosszul felelt…
Üde voltál, vidám, bohó, s tán picit beképzelt…
Ma kérdeznek: nagymama vagy, mi volt utad, s hogy élsz?
Úgy, mint diák, beszámolsz a hosszú útról, s regélsz.

Emlékszel a padtársadra, s a többire mind…
Hova lettek, mi lett belőlük, látod őket megint?
A tanárokra, az órákra; - mennyit izgultunk akkor -,
Nem tudhattuk, a nagy ÉLET hová, merre sodor.

Újra együtt, kik eljöhettek, s élnek még…
Hajad ősz, vagy festett, de él a régi kép…
Nem számít mi elmúlt, s küzdelmes és nehéz.
Közel a hetvenhez, ajándék minden év.

Hogy az utat már megjártuk, mögöttünk az évek,
Elszáguldtak már felettünk, és tűntek el remények…
Szívünk nyitott egymás felé újra úgy, mint egykor.
Az a régi, kedves diák mosolyog egy arcból…

El tudjuk-e mind mesélni, mit az élet adott?
50 év, mi elszáguldott, annyi mindent hozott.
Jót és rosszat, - nem fér bele egy találkozásba -.
Az elmenteket elsiratjuk, s az örömökért hála!

Farkas Julianna