„Feladhatja magát az ember?

   Persze!…Én is…Nem volt pénzem vonatra és így feladtam magam – portósan-csomagban. De hiába érkeztem meg, egy csomag nem válthatja ki magát, mert ha elhagyja magát, megszűnik csomag lenni. Magamat  meg ennyire el sem hagyhatom!
   De még azt sem tudom, hogy mi van bennem? Kívülről befelé kezdjek el pakolni, vagy belülről kifelé. (Ha mozdulni tudnék!) Most el vagyok kötelezve, vagy le vagyok köte-lezve?! Tényleg! Mi köt engem ehhez a csomaghoz…A spárgán kívül?
   És egyáltalán én adtam fel magam?! Vagy mi adtuk fel egymást? Vagy minket adtak fel, mint egy csomagot? Ha feladtak minket, akkor most mi a feladat? Még azt sem tudom, hogy csomag formájú ember vagyok, vagy már csak ember formájú csomag?
   És ha feladtak minket, akkor magunk helyett ki fog minket kiváltani? Felváltani? Beváltani? Vagy megváltani? Ha ezek közül valamelyiket választjuk, mit vált ki ez majd belőlünk? És másokból?!
   Más okból a nemzetek történetében már eltűnt egy-két csomag. Mi még magunkra találunk?! Országon kívül igen, de belül is?!
   Még cipeljük egymás terheit, vagy csak a saját könnyebbik végünket fogjuk meg?! Akkor a többieknek kell minket is eltartani. Tartós fajta vagyunk! (De azért sokan romlandók!) Igaz, már jó ideje elállunk. Egyhelyben! Egymástól távol, mint elszigetelt egyszemélyes országok.
   Az éjjel is azt álmodtam, hogy nagy eső volt, mindenki disszidált, s magával vitte a talpán egész Magyarországot.
Egyedül az én lábam alól nem sikerült kihúzni a talajt. Most ekkora Magyarország! Tehát vigyázni kell, mert mostantól minden lépésem hazaárulás!  Szerencsére a lábam – talán ijedtségből – de születésemtől  EBBE  A FÖLDBE  GYÖKEREZETT!                                                                                                                                                                        Sándor György
                                                                                               humoralista"