Cél nélkül, csak úgy barangolok. 
Hajamon szaltót vet a fény.
Magamnak már nem parancsolok,
Megyek az álom ösvényén.

Rám vetül a fa hűs árnyéka,
Simogató karral ölel,
Az ősz lüktető, vad ágyéka
Karjába kap és felemel.

Fentről nézem e csodát: Egek!
Mi tegnap zöldellt, ma halvány,
Sárgán csillannak a levelek,
Csak zörgésük, ha lépsz, harsány.

Oly simogató a természet,
És színpompás az elmúlás,
Fák és fények, mint a költészet,
Újjászületés, búcsúzás.

2015. augusztus 31.

T.M.