Hiába minden, most már itt az ősz,
s fákról lassan az utolsó őszi színekre festett falevél
is elengedi a fa ágát,
s egy lenge kacér szellő fuvallatára
szépen, csendesen lelibben
az avarszőnyeggel borított földre.

Az ősz az elmúlás hírnöke,
bár csodálatos színekkel festi be a táj minden fáját,
bokrát, s varázsol nekünk egy fantasztikus mesevilágot. 

Hajnalonta már csípős a levegő,
s délben sincs a nap sugarának már ereje,
de jó, ha simogatja az arcunkat.

Az indiánnyár fantasztikus csodákat rejthet még,
s elfelejtjük, hogy nemsokára itt a tél.
Amikor a szél még gyengéden játszik a hárfa húrjain,
csodálattal hallgatjuk az őszi szimfónia akkordjait.

De ha jő viharos széllel a hidegfront,
és dobok, kürtök, harsonák dübörgő hangja száll,
elkel már a meleg ruha, a nagykabát.

Akkor már hamarosan leteszi lantját az ősz, s
a fűszálakról legördülő harmatgyöngyök sokasága
s avarszőnyeg halk zizzenése közepette átadja helyét
egy ködös reggelen a tél türelmetlen hírnökének.

De ma még élvezzük az indiánnyár fantasztikus
szépségét,
csodáljuk meg a falevelek kifogyhatatlan árnyalatait,
a napsugár simogatását,
s az őszi szél hegedűjátékát, a táj átváltozását.

Gyönyörű indiánnyárban van idén részünk,
hát használjunk ki minden percet, amit a természet
önzetlenül ad nekünk.