Ősz van!
Látod kedvesem?
Hajamba ezüst szálakat
cirmozott a kor.
Nem fáj, s hagyom,
hogy a lator
szél koma szétborzolja
deres fürtjeim.

Ős sejtjeim
visszavágynak a nyárba,
mint árva a családba.
Úgy hiányzik a forró,
méz illatú nyár,
ahol vígan zöldell a határ
és ezer madár ajkáról,
a nóta messze száll.

Látod? Néma csend
ül most itt a tájon,
nem dalol pacsirta
sárguló faágon,
hűvös szél süvít
a kietlen határon.
Ezüst szálakat szőtt
lelkembe az élet,
itt állok az őszben,
s átkarollak Téged.