Egek csatornái kéretlenül ontják,
azt a vizet, melyet nem imába mondták,
kopp-kopp madárcsőr elemózsiát keres,
hűséges társa később, melléje repes.
Őszi avar között lelhető eleség,
fent varjak keringőznek koromfeketék,
igaz a színek vidítóan csodásak,
ám úton vannak a megrozsdásodásnak.
Majd köd húz fátylat az őszies napokra,
hervadás kúszik fel a rózsabokrokra,
két fa között bogaras pókháló feszül,
tőkén maradt szőlőre seregély repül.
Szavaimmal festem le ősznek képeit,
kosárkába szedem fáknak terméseit,
őszidő ó mily, sok élményt is adsz nekem,
sokszor te vagy, ihletet adó mesterem.
Bágyadt napsugár melengeti hátamat,
szüretelők hada, tölti a kádakat,
domb lankáiba nem fér éneklő hangjuk,
túlfeszít hét-határt guruló kacajuk.
Somogynak dombjai Dráváig feszülnek,
ahol folyamnak a medrébe merülnek,
erdőszélen homok lábad alatt folyik,
őszi vargánya mosolya kínálkozik.
Fehér kérgű nyírfák, sárga levelei,
őszi színnek nincsenek ellenfelei,
kertek alatt a mindenszentek kopogtat,
sírkertekben hideg szél mécsest lobogtat.
Bágyadt a szellő, még napfény is cirógat,
sétám során, megleltem zátonyi utat,
akkor lelkemet két érzés feszítette,
szememet a látvány átnedvesítette.
Visszatér újra és újra a gondolat,
ha látom, kezem által épített múltat,
így feledésé, a befejezetlen múlt,
őrjöngve kiáltanák, de hangom elfúlt.
Barcs, 2020.10.23.