Esik az eső,
a véget nem érő,
kopog az ablakon,
lecsorog a fákon, a falakon!
Kop-kop, kopog az eső, nem adja fel ő,
ma ő a nyerő!
Issza mohón az anyaföld,
hisz oly régen várta már
a csendes, áztató esőt,
nem vihart, a fákat tépőt, házak tetejét rommá döntőt!
Megjött a várva várt eső,
és csendesen áztatja a földeket, utcákat, tereket!
Bár idén kicsit későn jött az égi áldás,
végeláthatatlanul esik,
és nincs megállás!
Holnap talán már újra kisüt
a nap,
és minden jó irányba halad,
az égre csodálatos szivárvány szalad!
Boldog, aki látja,
s alatta elhalad,
teljesül a vágya,
és a szava is elakad!
Őszi eső tisztára mosta a város poros utcáit, házait,
s felfrissülve nézzük, mily csodát tett az ég,
áldása földtől az égig ért!
Őszi színekbe öltözött a táj, hát lásd,
hisz a látvány varázslatos színkavalkád!
Sárga, vörös, rozsdabarna,
néhol egy kis zöld, mely
még maradna,
de átveszi a barna az uralmat,
s a falevelek szépen, lassan az őszi széllel karöltve
utoljára még egy szép keringőt táncolva
lehuppannak az avarba!
Az éj sötét köpenyével a tájat szép csendesen betakarta,
aludni tért az erdő, a falu,
a város apraja és nagyja.
Hajnali dér könnye csillog már az avaron
és igazgyöngyökként gurul szerteszét,
várva, hogy felszárítsa őt a felkelő nap első sugara!
Gyönyörű szépségű az ősz, mely majd átadja helyét
a következő évszaknak, a télnek!
Élvezzük az ősz csodáit, amíg lehet!

2025. szeptember 14.

TM