Minden évszaknak van tündére. De a tündéreket csak a jó gyerekek láthatják meg. Aki rossz, az elől a tündér elbújik, és csak akkor jön elől, ha a kisfiú vagy a kislány megjavul. Egyszer én is majdnem láttam egy tündért.
   Nagymamámnál voltak így ősz tájékán. Szüleim és nagypapám kukoricát szedtek a határban. Durcás voltam, mert én is szerettem volna elmenni velük. Állítólag csak láb alatt lettem volna. Valakinek állandóan rám kellett volna figyelni. Ezért inkább otthon hagytak a nagymamámmal.
  Nagyon bántott ez. Megmakacsoltam magamat és egy árva szót sem szóltam nagyszülémnek, amikor kérdezett valamit. Még a fejemet is elfordítottam, hogy csak véletlenül se kelljen ránéznem.
–Rendben –mondta nagymamám. – Ha te így akarod, akkor legyen. Pedig, ha tudnád, ma errefelé jön az ősz tündére. Csak az a gyerek találkozhat vele, aki jó. Rossz gyerek nem láthatja meg. Számára láthatatlan marad.
Erre már én is felkaptam a fejemet. Szerettem volna egy igazi tündért látni. Óvodában annyi mesét hallottam róla. Milyen jó lenne eldicsekedni, hogy találkoztam egy igazi tündérrel.
–Nagymama, van nyárnak is tündére? – kérdeztem kíváncsian.
–Hogyne lenne – válaszolta bölcsen. – Minden évszaknak van tündére. Régen, amikor kislány voltam, találkoztam a tavasz tündérével. Nekem is a nagyanyám mondta, ha jó leszek, akkor megláthatom.
Ezek hallatán elgondolkodtam. Minden vágyam az volt, hogy találkozzak vele.
–Nagymama, ha jó leszek, megláthatom? – kérdeztem.
–Természetesen, de igen jó kisfiúnak kell lenned. Ha csak egy kicsit is rosszalkodsz, akkor az ősz tündére nem engedi meglátni magát.
  Elhatároztam nagyon jó kisfiú leszek. Még csak véletlenül sem teszek rossz fát a tűzre. Mindenben engedelmeskedem nagymamámnak. Legalább is így gondoltam. Akkor minden megvalósíthatónak tűnt. Miért ne tudnék kibírni néhány órát, hogy ne rosszalkodjak.
   Kezdetben minden rendjén is ment. Mint egy jó kisfiú lestem nagymamám minden kívánságát. Csacsogtam vele. Kérdéseire megpróbáltam okosan felelni. Láttam, hogy ez nagyon boldoggá teszi nagymamámat. Ezt úgy hozta a tudtomra, hogy amikor csak elment mellettem megcirógatta buksimat.
   Sok idő telt el azóta, hogy megígértem, jó leszek. Már majdnem eljött az ideje, hogy találkozhassak az ősz tündérével. Valamiért nagymamámnak ki kellett menni az udvarra. Egyedül maradtam a konyhában. Mielőtt kiment volna odaszólt nekem:
–Mindjárt jövök. Nehogy addig valami rosszaságot tegyél! Tudod, az ősz tündér már a közelben jár.
–Jó kisfiú leszek – válaszoltam meggyőzően, és akkor tudom jól így is gondoltam. Ellenben valamit nem vettem számításba. A konyhában a sparhelt alatt a fásládában szunyókált nagyszüleim Kormi cicája. Nem tudom, miért mindig kedvenc elfoglaltságom volt, jól meghúzni a farkát.
   Nagymamám nem volt bent. Ezenkívül szerintem egy farkhúzás nem számít rosszaságnak. Különben is az ősz tündére, honnan tudná, hogy meghúztam Kormi farkát? Nos, mindjárt leugrottam a székről és jól, isten igazából belemarkoltam a farkába. A macska egy nagyon nyávogva rohant ki a házból.Ezek után visszaültem a székre, és úgy tettem, mintha misem történt volna.
–Jó voltál? – kérdezte nagymamám, amikor visszajött.
–Igen – pislogtam ártatlanul.
   Telt – múlt az idő. Szüleim is befejezték a kukoricaszedést. Fáradtan értek haza. Alig várták, hogy valami meleg, főtt ételt egyenek. Közben én többször is kiszaladtam az udvarra, megnézni, jön-e már az ősz tündére.
Sajnos hiába leskelődtem, nem sikerült megpillantanom. Amikor szüleim nem figyeltek oda, halkan kérdőre vontam nagymamámat:
–Hol van az ősz tündére? Jó kisfiú voltam, s ennek ellenére nem tudok találkozni vele.
Nagymamám elmosolyodott és a fülembe súgta:
–Az ősz tündére éppen akkor nézett be az ablakon, amikor te meghúztad Kormi cica farkát. Nagyon mérges lett, és dúlva – fúlva elrohant. Még azt is hallottam, hogy azt mondta: „Ilyen rossz kisfiúval nem akarok találkozni.”
   Erre nem tudtam, mit felelni. Kár is lett volna tagadni, mert így történt. Szomorúan elsomfordáltam nagymamám mellől, és nagyon bánatos voltam, amiért nem sikerült találkozni az ősz tündérével. Később hiába fogadkoztam, hogy most már valóban jó leszek, erre nagymamám csak ezt válaszolta mosolyogva:
–Késő bánat, te már soha nem fogod meglátni az ősz tündérét.
–De ugye a többi évszak tündérével találkozhatok? – próbáltam menteni a menthetetlent.
–Tudod, kicsi unokám ők édestestvérek. Elmesélik egymásnak, ha valaki rossz. Megfogadták, nem láthatod meg őket. Ez ellen nincs, mit tenni. Előbb kellett volna gondolkodni.
Most lettem csak igazán szomorú. Sírás szorongatta torkomat.
   Sok – sok évnek kellett eltelnie, hogy magamtól is rájöjjek, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél tündére nem volt más, mint nagymamám. Ő nézett be az ablakon, amikor meghúztam Kormi cica farkát.
   Igen, nagymamám egy igazi tündér volt. A Jóisten adjon neki örök nyugalmat ott a temetőben! Soha nem fogom elfelejteni a vele töltött napokat.