Ősök nyomdokán

Reggeli séta a zalatárnoki Szent György hegyen

Májusi napfény nevet az égen,
Gyöngyharmatkristály kíséri léptem.
Őzike fürgén fut el előttem,
Sűrű lombok közt bujkál előlem.

Pincesor álmát szövi az élet,
Álmából némely vénülten ébred.
Sárfala bomlott, de reményt táplál,
Jókedvű, lelkes gazdája láttán.

Régi szekérút, agyaga sápadt,
Hátán száguldó, hű kutyám vágtat.
Végtelen éber, be sosem érem,
Távolból néz rám: útirányt kérem.

Illata vonzó, csalogat egyre,
Mézédes fürtű akácsor csendje.
Fű, üde zölddel, lepel a földön,
Dűlőben, réten duzzadva tör föl.

Tűri a táncát, öleli párját,
Vadvirágtenger színes románcát.
Kelyhe harangoz, hajolok érte,
Csokromban bólint nyíló bibéje.

Csillaga rétnek mit üzen élted?
Egyszerű létben legszebb az élet.
Hószirom arcod, margarét lényed,
Bokrétám díszlik, tündököl véled.

Tarka kavalkád, simul a lélek,
Megnyugvást, békét, frissülést érzek.
Enged a búnak suta nyomása,
Felsejlik lassan nagyszülők árnya.

Gyermeki emlék, - ez az irányom,
Útjelző táblám föld szívta lábnyom.
Zöld moha rejti, de nincs aggályom,
Jó úton járok, szívemmel látom.

2014. május 3.