Arca mint fák kérge,
mélyen ráncokkal tele,
ujjai görbék,
mint kapaszkodó
gyökere.
Vonszolja az időt,
évei terhét,
vállait nyomasztja,
megannyi emlék.
Óráján a mutató,
lassan körbeér,
elfogy az út,
a végére ér.
Elhagyja nehéz terhét,
szabaddá lesz,
lelke új utat,
új létet keres.
Emléke marad azoknál,
akik szerették,
és itt a földön,
eddig elkísérték.