Vágyok még én is az új tavaszra,
nem elém siető alkonyatra,
egy éltető boldog pirkadatra,
a szél borzolta szöszi hajadra.

Előttem ugrottál fel a buszra,
úgy néztelek téged vágyakozva,
benn nagy volt a tömeg nem láttalak,
de hallottam édes kacajodat.

Észrevetted amit szemem ottfelejtett,
varázslatos kicsi szád bűvöltbe ejtett,
Ily aranyos arcodat ami neked volt,
időnek feneketlen zsákján ritka folt.

Májusi hajnal sajnos fagyot tereget,
nyújtsad felém forró szép női kezedet,
az én kezeimmel kulcsoljuk majd egybe,
hát így szálljunk le a buszról kéz a kézbe.

Ám odafent hagyjuk majd múltnak csomagját,
nem vagyok kíváncsi mi maradt odaát,
te vagy a kincs melyet tebenned találtam,
jövőnek teszem tulipános ládámban.

-írta-Varga István-Barcs-201.06.11.