Nagy idők eljönnek kérve, vagy kéretlen:
nincsen e világban semmi csak véletlen.
Minden okán forog: az is, mi értetlen –
ami régen ép volt sem marad sértetlen.

Mostan Szigetvárnál nagy az ájtatosság:
dzsámit, türbét ásat lelkes száz hatóság.
Mintha lenne még le nem rótt adósság:
újra mérik, újra a múltaknak hosszát.

Szultán halott szíve élőket dobogtat,
szigeti hős védők sarjait zokogtat.
Dúlt magyar hit török zászlókat lobogtat –
Európa házán új oszmán kopogtat.

Zrínyi Nagy Szulejmánt két nappal túlélte:
szultánért, kegyúrért – de kár a bú érte!
Hősöknek emléke immár a szú étke,
bár háromszáz védő várát vadul védte.

Térdre magyar, térdre: Európa kéri,
ki kegyét ránk mindig szűk marokkal méri –
mit neki Hunyadi, harangszó – a déli:
hullásunkat érte jöttünk óta nézi.

Bukásunk: bukása – titkos álmok vágya –
álmodója bujkál homályból homályba.
Vérzik. Sebét csábult török gyerek vágta –
szép magyar gyermeket valaki bezárta…

     2016.05.24.   Csorba Tibor