Egy időszak végére ért, kezdődnek az újak,
Virágeső hull az égből, vad galambok búgnak.
Eljött végre, várva, várva, rügyek kipattantak,
Zöld levél jött, szárba szökkent, gyümölcsöt is hoznak.

Kéz a kézben, mentünk együtt, sétáltunk a parton,
Víz folyása, sebes sodrú, uralkodott rajtuk.
Rátaláltam, lent a földön, egy nyíló virágra,
Elmondja, hogy miért is jött erre a világra.

Ez az élet, erre jöttem, rátekintve nézem,
Kedvesen és boldogan néz, körbe a nagy csöndben.
Tiszta lélek, harmatcseppes, eltörné a léptem,
Örömömben nézegetve, könnyel öntözgettem.

Virág szirmát elfordítja, kél a nap fel éppen,
Milyen csodás, sziporkázó, nap sugara ott fent.
Kedves lénye, jelensége, boldogság a léte,
Csupa derű, örömében, ugrándoz előttem.

Hajladozik, széltől védem, fényét megőrizzem,
Erősen áll, gyönge szára, hajladoz a szélben.
Szép bimbója alig nyíló, tekintget az égre,
Meséjében szólni nem szól, néz a messzeségbe.

Csöndben állunk, némán várunk, egyszerűségében.
Többet mond ő minden szónál, röpke életében.
Lehelete messzire száll, a világ most örvend,
Akárhogyan megszülettem, lényem szolgált néked.

Messze innen kopár földem, a virágzó réten.
Testvéreim most is ott lent, táncot járnak éppen.
Vágyakozón sóhajt egyet, lelkem eltalálja,
Kezeimmel felemelem, bizton meghálálja.

Gyönyörködőn elhelyezem mező közepében,
Sok-sok virág szirma lehullt, fénylő napsütésben.
Messze innen, mindenségben, rohanó az élet,
Mennék vissza lábaimmal, de itt baj nem érhet.

Távolodva lépek egyet, fáj a szívem érte,
Visszajöjjek nem sokára, halkan csak ezt kérte.
Nyújtózkodik, látni akar, távolodó léptem,
Kis bimbóját, kipattanót, elsurranva nézem.

Volt egy virág, hallod, világ? A gyönyörűséges…
Nyugalmában osztozkodjunk, lássuk meg mi ékes.
Ne rohanj hát, állj meg csöndben, szemeiddel láthass,
Halld meg mit mond életéről, s csodáidra várhass...!

2014.03.21. B.Sz.É.