Nyakunkra fojtó hurokként ül
A sokadik szédítő hőhullám,
Napjaink sora meg-megszédül
Vibráló kénköves kontúrján.

De képzeletünk messze repül
Könnyű, azúrkék habok felé,
Mert testünk, a gyenge, ha meg is feszül,
A lelkünk csakis a Jóistené.

Ő mutat utat, hisz kint és bent
Nem lehet minden az ördögé,
Káosz terében Ő rendet teremt,
És gyémántot érlel a tűz közé.

Egyik hullám a másik után,
Felcsap a láng- és vízcunami,
Mozdulat libben egy nyári ruhán,
És ébred a Földön már valami:

Hullámok hátán megszületik
Új idők szele hamarosan,
Régi kötél őt meg nem köti,
Lerázza magáról haragosan!

2024. május 29.