Tóth Ilonkák és Mansfeld Péterek:
ne higgyétek, hogy véget ért a dal –
a hóhérok mocskos bűnüket
bérbe adták, s a bérlő vak, süket.
Valaki most is szomjas – vért akar,
szikével a Nagy Szívben ténfereg.

Rácz Sándorok és Pongrácz Gergelyek:
a munkástanácsok operettet
játszanak, a Corvinban hazudnak
a filmek – céda lett mind és untat.
Ki életben maradt, most is retteg:
emléketekre félve hajt fejet.

Gyimes Miklósok, Maléter Pálok:
koporsótoknak hitvány őrzői
átsurrantak a záruló kapun.
Védte őket az áruló paktum:
szentté lettek a kor bűnözői,
s rejtegették fekete talárok.

Lyukas zászlók, Molotov-koktélok…
Megtört gerincű jó pesti srácok:
mivé lett a nép, mivé a nemzet?
Régi, véres őszből mit üzentek
mákonyos mába, hol senki-bárók
rendjét szövik félelem-fortélyok?

Gyurcsány Ferencek, Orbán Viktorok:
mi az ezüstpénz felvállalt ára?
A Júdás-lelkek meghasonlanak!
De az új falak is leomlanak,
s a nemzet zsúfolt szégyenfalára
neveket írnak szorgos piktorok.

2016. október 23. Csorba Tibor