Sose mondtad, de én tudom,
mi a szíved legfőbb vágya,
mert régóta bánat marja,
s lelked nyomja tenger árja.

Hosszú évek suhantak már,
s nem láttad a kedvesebbet,
kinek szíve igaz magyar,
az életed vele teljes.

Hírek hangját az óceán
viharai szétszaggatják,
mélyről szakadt sóhajodat
talán sejtik, de nem hallják.

Törött szárnyú békegalamb
oly messzire soha nem száll,
lélek ráncát kisimítni`
jó volna már, idő nem vár!

Ébredjetek, szép emlékek,
zengjétek a béke dalát,
tán rügyet bont, zöldell újra
az elszáradt, vén olajág!