Már naponta belépett az ajtón.
Úgy ölelt mégis,
mint ki hosszú idő után tért haza,
éhesen, fáradtan, békére vágyón.

(És én úgy vártam őt, mint égi csodát,
harmatban fürdött lelkem,
lábam a föld felett táncot járt.)

Nézett rám szótlanul, kedvesen,
és úgy lélegzett, oly mélyen,
hogy egyszer zavartan kérdeztem,
- Szereted illatom, Kedvesem?
Ő pedig válaszolt csendesen,
Szívillatod van.
Örökké érzem, ez éltet engem. 

2025. július 13. 

TM