Szemérmes szerelemmel
szerettelek téged,
mezítelen, szűz lelked
hívta az enyémet
Isten-tanúság előtt
fehér, tiszta frigyre.
Ablakos orchideák
lelnek így a fényre,
s aztán feslő szirmokkal
tündökölnek: színek,
formák bujasága
énekli a rímet
virágódás strófákban.
Szerelmünk szív-szonett
selyem szőttese volt
a sárvilág felett.

Szeszélyes szeretettel
őrizlek már téged,
s te szelíd mosollyal
szívverésem véded.
Óvnálak vándor szelek
nehéz sóhajától,
felhő hideg könnyének
bús zuhatagától,
arany Nap sugarában
a maghasadástól,
naptükre teleholdnak
bűbáj kacajától.
Riadt lelkem sebére
vigasztalást borít
két rebbenő szempillád
és élni bátorít.

2016. 11.17.  Csorba Tibor