Volt két szomszéd, egyiknek fia volt, a másiknak lánya.  A kislányt Zsófinak, a fiút Pistinek hívták.   A gyerekek még kicsik voltak, amikor a két család a településre költözött. Együtt jártak óvodába, iskolába. A családfők egy helyen dolgoztak, de a feleségeknek különböző munkahelye volt. A két asszony ki nem állhatta egymást. Megtiltották, hogy a gyerekek találkozzanak. Zsófi anyja egy nap mondta is a férjének:
- Ki nem állhatom ezt a Pisti gyereket, állandóan a lányunk körül sündörög!
- Miért ne találkoznának? Rendes gyerek ez a fiú! Mi bajod vele? A gyerekek nem tehetnek róla, hogy ti utáljátok egymást Rózsival!
- Akkor is! Nem és nem találkozhatnak! – kötötte az ebet a karóhoz.
- Te tudod, én megyek a dolgomra!
   Így aztán titokban találkoztak, játszottak.  Volt egy félig száraz fa, az oldalában volt egy mélyedés, abba tették bele az üzeneteiket. Ebben az időben még nem volt mobil telefon. Egyszer Pisti hiába várta a levélkét, bizony az nem volt a megszokott helyén. Másnap az iskolában mondta Zsófinak, hogy nem volt ott a levél.
- Persze, hogy nem, anyám meglátta, amikor a beletettem a fába.
- Akkor ezután hogyan fogunk találkozni? – kérdezte Pisti.
- Hát az iskolában és akkor, amikor még nem jöttek haza a szüleink, jó lesz így?
- Hogy te milyen jól kitaláltad, Zsófi? Persze, hogy jó lesz.
   A nyolc általános befejezése után még két évig egy gimnáziumba jártak, de azután elváltak útjaik, mert Pisti apját több mint kétszáz kilométerre egy másik városba helyezték és el kellett költözniük.  De addig, ha tudtak naponta találkoztak, persze Zsófi anyja tudta nélkül. A két fiatal nagyon szomorú volt, hogy el kell válniuk, de megfogadták, hogy leveleznek egymással. Zsófi 16, Pisti 17 éves volt.
- Minden nap fogok írni! – mondta Zsófi.
- Én is és hét végeken találkozhatunk is, ha akarod, - válaszolt, Pisti.
- Persze, hogy akarom! 
- Jó, akkor öleljük meg egymást. Szia.
- Szia. (megölelték egymást)
- Zsófi! Szeretnék neked mondani valamit!
- Jó, mondjad, Pisti!
- Eddig úgy voltunk mintha testvérek lennénk. De be kell, hogy valljam, én nem úgy érzek irántad. Szeretlek, Zsófi!
 - Ó, Pisti! Én is szeretlek, és én sem úgy, mint testvért.
- Zsófi! Én olyan boldog vagyok! Szeretnélek megcsókolni!
- Én is nagyon boldog vagyok!
Aztán a két szerelmes önfeledten csókolózott, a világ megszűnt körülöttük. Miután kibontakoztak egymás karjaiból, elbúcsúztak egymástól. Nagyon nehéz volt az elválás.
- Pisti! Fogadjunk örök hűséget egymásnak!
- Zsófikám! Soha nem tudnék mást szeretni! Szeretlek Zsófi, az életemnél is jobban!
- Pisti! Ölelj át szorosan, érezni akarom a szívverésedet! Soha ne váljunk el egymástól!
 - Zsófikám, sajnos mennem kell! Szerbusz, szerelmem!
- Szeretlek!
- Én is szeretlek a sírig. Szerbusz!
   Eltelt egy hét és nem érkezett levél Zsófitól, pedig Pisti öt levelet is írt. El sem tudta képzelni, hogy mi történt, hogy Zsófi nem válaszol a leveleire. Pedig nagyon egyszerű volt! Az anyja ugyanis nem adta át a leveleket! Persze erről Pisti mit sem tudott. Mikor már két hét is eltelt, (újabb öt levél) akkor kezdett gyanakodni, elképzelhető, hogy Zsófi nem kapja meg a leveleket. Elég nagy volt a távolság, hogy buszra, vagy vonatra üljön és a hét végét mindenképpen meg kellett várni. Megmondta szüleinek, hogy meglátogatja Zsófit. Az apjától kért pénzt az útra, de ő nemcsak a jegyre adott, hanem még költőpénzt is.
- Ennyi elég lesz, fiam?
- Elég, apa, köszönöm.
Pisti szülei teljesen mások voltak, mint Zsófié. Persze meg kellett várni a hét végét. Vonatra ült és elutazott Zsófihoz. Nagyon izgatott volt, hogy tudnak-e találkozni. Amikor leszállt a vonatról még bement a virágboltba, hogy egy csokor virággal kedveskedjen a lánynak. Tudta, hogy a vörös rózsát szereti, s vett tíz szálat, majd egy tábla csokit. Most már nekibátorodva sietett Zsófiék lakása felé. Már csak két utcára volt a háztól, amikor furcsa érzése támadt. Rossz előjel? Úgy érezte, hogy Zsófi talán nem is akar találkozni vele. Ezért úgy elszomorodott, hogy szinte félve közeledett a házhoz.  Megnyomta a kapucsengőt, de senkit nem látott kijönni. Zsófi anyja látta, hogy Pisti van a kapunál, bezárta a bejárati ajtót, hogy Zsófi ne tudjon kijönni!  Megnyomta még egyszer és akkor kinyílt az ajtó, de nem Zsófi, hanem az anyja jött ki a kapun.
- Hát te, mit akarsz? 
- Zsófival szeretnék beszélni!
- Nincs itthon. Egyébként is semmi beszélnivalód nincs a lányommal!
- De igen! Tudni akarom, hogy megkapta-e a leveleimet, ugyanis pontosan tíz levelet küldtem, de egyikre sem kaptam választ.
- Már miért kellett volna válaszolnia?
- Mert szeretjük egymást!
- Szeretitek egymást! – mondta gúnyosan. - Ugyan már, mit tudtok ti még a szerelemről?
- Én pedig addig el nem megyek innen, amíg nem beszéltem vele!
- Takarodj! Mondtam már, hogy nincs itthon! Ha nem mész el, hívom a rendőrséget, hogy zaklatsz bennünket!
-  Jó, most elmegyek, de majd visszajövök.

Zsófi egyébként otthon volt, de aludt, éppen most ébredt fel és kinézett az ablakon, látta, hogy a kapuban ott áll Pisti és az anyjával beszél. A szíve a torkában dobogott az izgatottságtól. Ki akart menni, de az ajtó zárva volt. Szerencsére az ablakon ki tudott ugrani a kertbe. Pisti már elindult, az utca másik oldalán volt a buszmegálló. Zsófi kirohant a kapun, még mielőtt az anyja meg tudott volna szólalni, Pisti után kiáltott: 
-  Pisti! Pisti! Ne menj el szerelmem, itt vagyok! 
- Zsófikám, jövök! 
A két szerelmes rohant egymáshoz, az utca közepén találkoztak, és abban a pillanatban egy száguldó autó mindkettőt elgázolta. Mindketten szörnyethaltak!
Lelkük felszállt az angyalok húzta égi nászszekérrel, oda, ahol örök béke és szeretet van, s nincs fájdalom!

Nyírbogdány, 2016. január 6.