Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Örök szerelem

zsuzsa
zsuzsa képe

  Amikor először találkoztam Veled, még egészen kicsi gyermek voltam, alig három-négy éves. Édesapámmal sétáltunk a város legszebb parkjában, majd átmentük a rozzant fa hídon, - mely a tavat összekötötte - egy aprócska szigetre, hogy az egyik ott lévő padon megpihenjünk.
   Nem sokkal lehettél idősebb tőlem. Álltál a víz partjánál, éppen az egyik kőből készített pad mellett, és elbűvölten nézted az előtted álló tavat, amely lágyan ringatta a rajta úszkáló vadkacsákat.
  Akkor még nem tudtam, mi a szerelem, csak azt éreztem, hogy boldog vagyok, ha a közeledben lehetek. Odaültem melléd a padra, és megtelt a szívem valami szokatlan érzéssel. Nem kellett egyetlen szót sem szólnod, mégis szinte éreztem a gondolataidat.
  Aztán teltek az évek, Te is, én is felnőttünk. Gyakran találkoztunk, és megértettem lassan, hogy ez egy csodálatosan tiszta érzés közöttünk. Nem szégyelltem elmondani Neked az érzéseimet, mert tudtam, hogy Te mindig megértesz. Szaladtam is örömeimmel, bánataimmal Hozzád, hogy megosszam Veled. Benned bízhattam, soha nem csaptál be, nem árultál el, mint annyi sok más barát. Mindig meghallgattál.
  Végtelenül boldog voltam, amikor erős karjaiddal féltőn átöleltél. Vigyáztál rám, hogy a pajkos szél ne fújja arcomba a hajamat. Ha esett az eső, óvtál, hogy ne ázzak meg.
  Gyakran eszembe jut, mennyi mindent átétéltünk. Én meséltem Neked, s Te hallgattál bölcsen és türelmesen, pedig néha úgy szerettem volna, ha Te is mesélsz, hiszen oly sok mindent láttál, hallottál, tapasztaltál. Mennyit tanulhattam volna Tőled!
  A napokban újra meglátogattalak. Te a szokott helyen vártál rám. Leültem Melléd, becsuktam a szemem, és éreztem, ahogyan karjaid átölelnek és simogatnak lágyan, a régi gyöngédséggel.  
  Olyan minden, mintha nem változott volna semmi a hosszú évek alatt. A vadkacsák épp úgy ringatóztak a vizen, mint régn. Te most is gyönyörködsz bennük, ahogyan a lenyugvó Nap vörösen izzó gömbjében, vagy a víz tükrén meg-megcsillanó fények játékában.
  Érzéseim irántad az évek múltával sem lanyhultak, pedig lassan-lassan megöregedtünk. Sok-sok év telt el első találkozásunk óta. Neked is lettek gyermekeid, ott élnek a közeledben, és nekem is. Mégis ha meglátlak, szívem megtelik újra azzal a szívet melengető érzéssel, ami semmihez sem hasonlítható. Pedig eltelt egy egész élet…
  Ültem melletted a kőpadon szemeimet becsukva, és átadtam magam annak a csodálatos érzésnek, amit úgy hívnak: Örök szerelem, s amit csak Te irántad éreztem, kedves, öreg sóstói Fűzfa…

     

Rovatok: 
Irodalom